A szezon harmadik, és egyben utolsó visszavonulója Afonyi Márti, aki, bár az élsportot befejezi, nem megy messzire, hiszen több fronton is a jégpálya közelében marad. Mártit kérdeztük további terveiről, illetve a Team Passionben töltött szezonjáról.
Miért döntöttél úgy, hogy visszavonulsz az élsporttól?
Pár évvel ezelőtt kezdett el bennem feltörni a gondolat, hogy abbahagynám az élsportot. A tanulmányok, a munka és az egyéb elfoglaltságok mellett egyre nehezebbé vált a szinte mindennapos, több órás edzés. A pandémia időszakában aztán el is jutottam végül arra a döntésre, hogy abbahagyom. Viszont a 2021-2022-es szezonban, amikor nem voltam a csapat tagja, nagy hiányérzet alakult ki bennem egy szép befejezés és lezárás iránt. Így a tavalyi szezonban újra csatlakoztam a csapathoz, hogy ezt a hiányt pótoljam és le tudjam zárni szépen a sportolói pályafutásomat.
Mik a terveid a visszavonulásod után?
Nyáron végzek a Testnevelési Egyetem műkorcsolya edzői szakán, ez a legközelebbi célkitűzésem, sikeresen teljesíteni a záróvizsgát😊 Emellett az a megtiszteltetés ért, hogy az edzőim megkértek, maradjak a csapat mellett segédedzőként, amit örömmel vállaltam. Így a csapat marad az életem része. Jelenleg munkahelyváltásban vagyok, ezen a téren is maradok a korcsolyasport mellett, hiszen a sportági szövetségünkben fogok tevékenykedni a nyár közepétől.
Milyen érzések kavarogtak benned, amikor meghoztad ezt a döntést?
Sokféle érzés kavargott bennem a szezon során, hiszen tudtam, hogy ez lesz az utolsó. Egyrészt volt bennem egy nagy remény, hogy sikeres zárjuk a szezont és számomra is megadasson egy, az eddigi eredményeket felülmúló helyezés. Másrészt, mivel már egyszer abbahagytam, tudtam, hogy nagyon nehéz lesz és mindig is hiányozni fog az aktív sportolás, a csapat. Ez mostanra megváltozott, hiszen nem fogok elbúcsúzni a csapattól, csak a palánk túloldalára kerülök. A szezon vége felé, különösen a világbajnokságon már csak az öröm és hála volt bennem, amiatt, hogy sikerült úgy befejeznem a sportolói pályafutásomat, ahogy arról álmodtam.
Melyek voltak a legnagyobb kihívások és nehézségek, amelyekkel szembenéztél a sportkarriered során?
Számomra az évek alatt talán az volt a legnagyobb nehézség, hogy maradjak pozitív és bizakodó akkor is, amikor a versenyeken kudarcok értek minket, vagy nem olyan visszajelzéseket kaptunk, amit vártunk. Illetve az új műkorcsolyás elemek megjelenése a programokban megkövetelte részemről a rugalmasságot és a sok gyakorlást, hogy tudjam tartani a lépést a csapattal.
Milyen hatással volt a sport és a Team Passion az életedre?
Az egész személyiségemre hatással volt a sport. Nem lennék az az ember, aki vagyok, ha nem sportoltam volna. Az élsport, kifejezetten a csapatsport, megtanított arra, hogyan alkalmazkodjak és hogyan dolgozzunk együtt egy közös célért. Emellett olyan tulajdonságokra tanított, mint a kitartás, szorgalom, küzdés és még sorolhatnám. Ezeket a készségeket az életem más területein is hasznosítani tudom. A Passionben töltött évek rengeteg élményt, egész életre szóló barátságokat adtak, amiért mindig is hálás leszek.
Mi volt a legemlékezetesebb pillanat a Team Passionben töltött évek alatt?
Több élményem is volt, amit megemlítenék. Az első talán a 2016-os vilagbajnokság, amit Budapesten rendeztek. Hatalmas élmény volt a hazai közönség, a családom és barátaim előtt korcsolyázni. Különleges helyet foglal el a szívemben az idei világbajnokság, ahol sikerült a 7. helyezést elérni, ami számomra régen egy nagyon távoli célként lebegett a szemem előtt. Ez tette fel az i-re a pontot, amivel sikerült a lehető legszebb befejezést magaménak tudnom.
Milyen tanácsot adnál a fiatal korcsolyázóknak, akik egyszer a Magyar Szinkronkorcsolya Válogatottban szeretnének korcsolyázni?
Ne adjátok fel! Legyetek kitartóak és dolgozzatok a kitűzött céljaitokért. Megéri küzdeni, mert olyan élményeket és tapasztalatokat nyerhettek, amit máshol nem. Szeressétek a korcsolyázást és akarjatok fejlődni. A korcsolya iránti szeretet és szenvedély az, ami élteti a Passiont!
Mit jelent számodra a Team Passion?
A második családot jelenti: a Team Passion egy olyan támogató és szerető közeg, ahol a legjobb edzőkkel és a szinkronkorcsolya iránt elhivatott csapattársakkal együtt csinálhattam azt, amit a legjobban szeretek. Mindig is hálás leszek, hogy részese lehettem ennek a csodának❤️